01.fejezet - Relax Kávéház

Victoria*

-Elmentem! - kiáltottam a szüleimnek, majd a cipőmért nyúltam
-Ebből nem fogsz megélni! -fűzte hozzá anya, ahogy kiléptem az ajtón
Ezt mindig elmondja, de engem valahogy hidegen hagy. Egyébként arról van szó, hogy énekelek. Minden pénteken fellépek egy kis kávézóban a bandával. Két lány, és egy fiú. Legtöbbször feldolgozásokkal lépünk fel, viszont van, hogy saját dallal rukkolunk elő. Az írás mindig közös. Egy valaki elkezdi, aztán ötletelünk és pár nap alatt összedobunk egy új szerzeményt. Szeretem ezt csinálni, de a szüleim nincsenek odáig érte. Anya mindig hangoztatja, apa pedig csak akkor mondja ki a véleményét, amikor kissé összekapunk. De nem értem őket. Tizenhét vagyok, én ebből még nem szeretnék megélni. Ez csak egyfajta "kellemeset a hasznossal" időeltöltés.
Amint megérkeztem, a színpadra szaladtam, ami csak annyiból volt megkülönböztethető, hogy húsz centiméterrel magasabban volt.
-Na végre. - könnyebbült meg Lea
-Mi tartott eddig? - türelmetlenkedett Nathan
-Elaludtam. - magyaráztam, miközben a gitárért sétáltam
-Ilyenkor? Este kilenc van, Tori. - hitetlenkedett Lea
-Igen, tudom. Nem tudtam, hogy mikor érek haza, úgyhogy ledőltem kicsit, és későn keltem fel. - részleteztem
Nath beült a dobok mögé, Lea pedig a nyakába akasztotta a gitárt, ahogyan én is tettem. Egymás mellé tettük a mikrofon állványainkat, majd a jelenlévőkre pillantottam.
-Jó estét mindenkinek. - szóltam bele széles mosollyal - Itt ismét a Fiery Hell. Ne haragudjatok a késésért, többé nem fordul elő. Kezdjük az éjszakát egy kedvjavító dallal. Rihanna és az S&M.
Amint kiejtettem ajkaimon a címet, Nath akcióba lépett. A kellő pillanatban én is bekapcsolódtam. Lea nem szokott énekelni, mert túl lámpalázas, ő általában csak gitározik és vokálozik.
Mindkettejükkel gimiben ismerkedtem meg, azóta is olyanok vagyunk, mint a testvérek. Néha rossz belegondolni, hogy talán, ha nem megyek a saját fejem után, most nem itt állnék, és énekelnék. Ugyanis zene tagozatos gimnáziumba jelentkeztem, a szüleim tudta nélkül. Amikor viszont megtudták, otthon olyan volt hónapokig, mintha kirobbant volna a harmadik világháború. Anya szinte hozzám sem szólt, apa pedig próbált kibékíteni minket, de látszott rajta, hogy egyet ért anyával. Viszont, ha akkor rájuk hallgatok, nem ismerem meg Leát és Nathant. A banda megalakulása is hirtelen ötlet volt. Egyik délután haza felé sétáltunk, amikor a kávézó ablakában megláttuk a szórólapot, miszerint fellépő(ke)t keresnek. Elkezdtünk hülyéskedni vele, hogy majd mi jövünk, és végül tényleg eljöttünk a meghallgatásra. A név Nathantől származik, azonnal megtetszett nekem is és Leának is.

Harry*

-Gyertek máár! - sürgetett Liam
A lehető leggyorsabban lerohantam a nappaliba, de Niall még így is megelőzött. El fogunk késni Josh bulijáról. Hihetetlen, hogy már huszonkettő, és még mindig ilyen hülye. Mármint, jó értelemben. Olyan, mint Louis. Elmúlt húsz, de lélekben még tíz sincs.
Lassan mindenki elkészült, így elindulhattunk. Tudom, a srácok-főleg Liam-ilyenkor a föld alá kívánnak, de inni akartam egy kávét. Fogalmam sincs miért. Lehet, hogy nem bírnám nélküle a bulit. Kit akarok hülyíteni, bulizni mindig van erőm.
-Hova mész? - kérdezték kórusban, amikor leállítottam az autót
-Csak beszaladok egy kávéért. Ti kértek?
-Harry. - néztek rám kérőn egy emberként
-Ezt nemnek veszem. Jövök egy perc.
Pár lépéssel az ajtó előtt már hallatszott a zene. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy élő. A pulthoz sétáltam, majd kikértem a kávém. Míg megcsinálták, megfordultam és megnéztem magamnak a bandát, amelyik játszott. Egy szőke lány énekelt kicsit rémült arccal, a dobok mögött egy srác foglalt helyet, az én tekintetem mégis a vörös hajú lányon akadt meg. Látszott széles mosolyán, hogy örömmel csinálja. Nem sokat hallottam a hangjából, de még akkor is visszhangzott a fejemben, amikor megérkeztünk Josh partijára. Pedig bömbölt a zene. Ha nem siettünk volna, biztos megvárom, míg legalább a nevét meg tudom kérdezni tőle.
-Mi a helyzet? Kicsit le vagy törve. - ült le mellém az ünnepelt
-Ja, semmi, csak elgondolkoztam.
-Nő van a dologban? - kérdezte komolyan
-Mennyit ittál? - érdeklődtem
-Nem tudom, talán kb. annyit, ahányan jelen vannak. Vagy kicsit többet. - vont vállat
Remek, akkor pár óra múlva elfelejti a hallottakat. Nem szeretek az érzéseimről beszélni. Régebben rettentő hiú voltam és sok lány kihasznált. Most viszont én vagyok egy éjszakás kaland számukra. Ha elkezdenék megnyílni valaki előtt, sebezhető lennék, és nem akarok még egyszer az a naiv kis idióta lenni.
-Láttam egy lányt, mielőtt idejöttünk, és nem tudom kiverni a fejemből. - foglaltam össze röviden
-Tudod hogy hívják?
-Nem. - mondtam kissé csalódottan
-Tudod a telefonszámát? - kérdezett újat
-Nem. - mondtam kis gondolkozás után
-Tudod hol lakik? - tett fel újabb kérdést
-Nem. - válaszoltam erre is ellenkezve
-Oké, tudsz róla bármit is? - kérdezte hisztérikusan
-Nem. - mondtam már teljesen csalódott hangon - Csak pár pillanatra láttam, jó néhány méterről.
-Akkor emeld meg a segged, és menj vissza oda, ahol láttad. Lehet, hogy még ott van. - mondta biztatóan - Tény, hogy már valószínűleg satu részeg vagyok, de én a helyedben ezt tenném.
-Tudod mit? Igazad van. - álltam fel magabiztosan - Sietek vissza.
-Nem muszáj. - kacsintott
Felkaptam a kabátom, majd távoztam a buliról. Nagyon reméltem, hogy még ott van. Izgatottan fordultam be abba az utcába, ahol a kávézó volt, de nem tudtam túl sokat haladni. A kávézó ugyanis, körülbelül egy kilométeres körzetben le volt zárva. A hatalmas tömegtől nem fértem oda, és nem is akartam odamenni, túl sokan voltak. Nem szabadultam volna egyhamar. Pár percig még meredtem magam elé, és gondolkoztam, majd hátat fordítottam és visszamentem Josh bulijára.

Victoria*

Kezdtem berekedni, így nagy nehezen, de rávettem Leát, hogy énekeljen helyettem néhány dalt. Mindeközben több időm akadt arra, hogy körbe nézzek a jelenlévőkön.
Erre a helyre nem jártak, csak maximum húsz évesek. Sokan berohannak egy kávéért, aztán mennek is. Pedig, ha leülnének és nyugodtan meginnák, amit rendeltek, sokkal több idejük lenne gondolkodni. Én például olyankor járok ide, mikor elegem van anyából. Folyamatosan azt hajtogatja, hogy az éneklésből nem fogok megélni, és, hogy milyen önző vagyok. Azt viszont nem veszi észre, hogy az egész nyaramat otthon töltöm, azért, hogy neki jó legyen. Míg ő dolgozik, én főzök, és mosok magamra, valamint az öcsémre, de neki ez fel sem tűnik. Hetente egy éjszakát kérek, amikor elmehetek zenélni, és végre nem azon gondolkodhatok, hova fogok költözni, amint leérettségizek. Merthogy nem maradok itt, az hétszentség. Apával még talán eléldegélnék pár évet, de anyával, lehetetlen. Igaz, ő is rengeteget van az irodájában, amikor apa misszióban van, de az a kis idő, míg itthon van, szörnyű. Mindenbe beleköt, mindenkit leszól és soha, semmi nem jó neki. Teljesen megértem, amikor az öcsém heti 2 napot alszik itthon. Én is szívesen tenném, de akkor nem lenne, aki kitakarítsa a házat. Ami pedig az én imádni való öcsémet illeti, nem is imádni való. Tizenöt éves, és ahhoz képest egész érett, de rengeteget veszekszünk. Soha, semmiben nem értünk egyet. Viszont mindketten sokkal jobban kijövünk apával. Sokkal lazább és megértőbb. Talán azért, mert keveset van itthon és ezzel szeretne kárpótolni minket. Ez viszont nem ugyanolyan, mintha néha ő keltene, vagy együtt vacsoráznánk. Rettentő nehéz bele gondolni, amikor épp terepen van, hogy bármelyik nap beállíthat két katona és közölhetik velünk, hogy apát baleset érte. Vagy, ami még rosszabb, hogy meghalt.
-Köszönjünk a ma éjszakát emberek. Remek közönség voltatok! - köszönt el mindenkitől Lea - Kellemes estét mindenkinek!
Visszatettük a gitárjainkat a helyükre, majd ittuk egy keveset. Hajnali kettő volt, ahogy máskor végzünk. Összeszedtem a cuccom, majd elindultam volna haza.
-Hová rohansz? - állított meg Nath
-Haza. - mondtam bizonytalanul
-Ouh, ne siess, gyere, meghívlak egy kávéra. - biccentett fejével a pulthoz
-Nem, köszi. A kávétól nem tudnék aludni, márpedig akarok. Pénteken találkozunk, jó éjszakát skacok. - üdvözöltem mindenkit - Szia, Nath.
Nyomtam egy puszit az arcára, majd őt is ott hagytam. Olyan, mintha Nath a bátyám lenne. És, hogy őszinte legyek, szívesebben örülnék neki, mint a nem normális Lukenak. Komolyan, a sírba tesz. Ritkán van otthon, de olyankor az őrületbe kerget.
Sietve léptem ki a kávézóból, hogy végre haza mehessek és aludjak egy hatalmasat. Aztán pedig felkeljek, és kezdjek mindent elölről. Persze a fellépést leszámítva, mivel azt csak pénteken csináljuk.
Igaz, a lámpák még égtek az utcán, néhol mégis elég sötét volt. A kávézótól pár lépésre van egy zebra, megpróbáltam azon átkelni, miután alaposan körbe vizslattam a környéket. Hajnali kettőkor nem sok mindenki sétálgat, így bátran indultam el, amikor néhány lépés megtétele után fékcsikorgást hallottam.
Aztán se kép, se hang.