04.fejezet - Fájó búcsú

Sziasztok! Nagyon örültem az előző részhez írt kommenteknek és a pipáknak is. Nehogy abba hagyjátok nekem, legyetek ugyanilyen aktívak továbbra is.:D Kaptam egy díjat is, amit nagyon köszönök a legőrültebb nőnek a világon.:* 

Harry*

-Bemehet hozzá. - mondta széles mosollyal
-Komolyan?- hitetlenkedtem - Köszönöm.
Besétálhattam volna hozzá, de nem tettem. Nem tudtam csak úgy bemenni. Féltem, hogy túl sokáig maradok, és előbb visszaérnek, minthogy elmennék.
-Elnézést. - léptem a pulthoz - Van beírva valaki ma estére?
-Nincs, senki sem megy be hozzá ma éjszaka.
-Köszönöm. - hálálkodtam
Mély levegőt vettem, majd végül nehezen, de besétáltam. Pár percig csak álltam az ágya mellet, majd kihúztam alóla a széket és leültem. Gőzöm sem volt mit mondjak. Óvatosan megfogtam a kezét,majd megnéztem a csuklóján heverő szalagot. Victoria Reed állt rajta. Elmosolyodtam a neve leolvasása közben.
-Ha tudnád, hogy bent vagyok, biztos őrültnek hinnél. - nevettem magamon - Hisz a nevedet most tudtam meg és eddig minden este eljöttem és bámultalak az ajtóból. Tudom, nem gyakran csinálnak ilyet a normális emberek. Ha azt is tudnád, hogy beszélek hozzád, még őrültebbnek hinnél. Nem válaszolsz, sőt, még csak nem is hallasz, szóval ez lényegében olyan, mintha magamban beszélnék, de ez most valahogy nem izgat. Képzeld, a barátaim azt hiszik bárban vagyok, mert nem akartam, hogy megtudják, hozzád jövök. Nem azért, mert szégyellem, vagy valami, de ez így mindenkinek jobb. Hosszú történet, és felesleges elmagyaráznom, mert úgy sem fogsz rá emlékezni. Ahogy arra sem, hogy itt vagyok. Őszintén szólva gőzöm sincs mit csinálok itt. Bejöttem egy lányhoz, akit nem is ismerek és beszélek neki, miközben ő sem tud rólam semmit. Azt hiszem megőrültem.
Miközben beszéltem, a karján lévő szalagot tanulmányoztam. Eközben nem tudtam nem megfogni a kezét és úgy mondani a szavakat, amik csak úgy dőltek belőlem. Egyre többet beszéltem, és amikor el akartam húzni a kezem, hogy megnézzem hány óra van, Victoria gyengén, de érezhetően megszorította. A szívem egyre hevesebben dobogott az izgalomtól, abban reménykedtem, hogy felébred. Csak ajkaimhoz emeltem puha kezét, majd egy puszit leheltem rá.
-Azonnal jövök. - mondtam mosolyogva
Lassan kisétáltam a kórteremből a pulthoz, hogy megtudjam, Victoria pontosan milyen sérüléseket szerzett az ütközés során és megkérdezzem, normális-e, ha kómában van és mozgatja a kezét.
-Elnézést, segítene? - hívtam oda a nővért
-Mit szeretne? - lépett hozzám
-Victoria, kómában van, igaz? - kérdeztem, mire aprót bólintott - Normális, ha megtudta szorítani a kezem?
-Megszorította? Mutassa milyen erősen. - nyújtotta felém a kezét
-Nem túl erősen, talán valahogy így. - mutattam meg
-Ennyit szeretett volna, vagy segíthetek még valamiben? - kérdezte sietősen
-Nem egészen. Azt megtudhatom, hogy mi történt vele pontosan azon kívül, hogy kómában van?
-Sajnálom, de ebben nem segíthetek. Most, ha megbocsát, szólnom kell a főorvosnak. - mondta sietősen
Kicsit csalódottan visszamentem a kórterembe, majd visszaültem a székre. Újra tenyerem közé fogtam kezét, majd végig simítottam ujjpercein.
-Itt vagyok. A nővér nem akarja elárulni mi történt veled. - mondtam kicsit dühösen - Persze, megértem, hogy nem adhatja ki bárkinek az infókat, de akkor is.
Mondatom végeztével fülemet az ajtó záródásának hangja ütötte meg. Vélhetőleg a főorvos sétált be rajta, maga mögött a nővérrel, akivel az imént beszéltem.
-Jó estét, Dr.Parks. - nyújtott kezet
-Harry Styles. - mutatkoztam be én is
-Az Ön kezét szorította meg Victoria?
-Igen. - mondtam határozottan
-Megtudná mutatni milyen erősen?
Kérésére az orvos kezét is megszorítottam körülbelül olyan gyengén, mint Victoria az enyémet.
-Kicsit szokatlan ugyan, de nem lehetetlen. Ez csak annyit jelent, hogy mindent hall maga körül, de képtelen kommunikálni, vagy a szorításnál bonyolultabb mozdulatot végrehajtani.
-Egyébként milyen sérüléseket szenvedett?
-Hmm..nézzük csak. - hajtott hátra egy lapot - Úgy látom van itt egy kulcscsonttörés, kisebb zúzódások, egy erős ütés a koponyán, ami a kómát okozta, valamint ki kellett venni az egyik veséjét. Oh, és úgy látom két csigolyája elég csúnyán megrepedt.
-Uramisten! - sóhajtoztam
El sem hiszem, hogy ennyi minden történt vele. Nagyon remélem, hogy hamarosan teljesen rendbe jön. Annyira örülnék, ha már végre hallhatnám a hangját.

Közel két órát töltöttem bent Victoriánál, de el kellett jönnöm, a nővér szerint így sem lett volna szabad beengednie, mivel nem szóltam előre, hogy este bent maradok. Így hát hazamentem, és egy kiadós fürdés után lementem TV-zni, mivel nem tudtam aludni. El sem hiszem, hogy ma bent voltam nála.
Lassan Louis is lebotorkált egy meglehetősen álmos arckifejezéssel.
-Te még nem alszol? - vont kérdőre, miközben a konyhába sétált
-Nemrég értem haza.
Egy pohár víz társaságában megállt a kanapé mellett, majd láttam, hogy valamit nagyon mondani akar. Erőlködő arckifejezése láttán arra következtettem, hogy nem jut eszébe semmi.
-Valamit mondani akartam, de fogalmam sincs, hogy mit. - nyögte ki végül
-Meg sem lepődök. - nevettem
-Megvan. - mondta megkönnyebbülve - Hétvégére Houstonba megyünk. Lesz két koncert és három interjú. Vagy három koncert és két interjú? - kérdezte magától bizonytalanul
-Houston? De hát az Texasban van. - fakadtam ki
-Igen, és? - értetlenkedett
-Mikor indulunk? 
-Pénteken. - mondta hosszas gondolkozás után
-Remek. - ironizáltam
Van még összesen öt napom arra, hogy bemenjek Victoriához és az sem biztos, hogy fél óránál tovább bent tudok majd lenni, hisz nagy esély van rá, hogy ott éjszakázik valaki. 
Mindig a legrosszabbkor kell elmennünk. Legszívesebben beteget jelentenék, de nem hagyhatom cserben a rajongókat, hisz, ha ők nem lennének, mi sem tartanánk itt.
Nagyon remélem, hogy legalább 2-3 nap sikerül bent maradnom vele éjszakára. 

Tori*

Azt az éjszakát sosem felejtem el. A fényszórók, a dudaszó és az az irgalmatlan fájdalom, ami azóta is átjárja a testem. Lövésem sincs mióta fekszem itt, de már nem egy-két napja, az biztos. Az első jó néhány alkalommal csak anyám jajveszékelését és sírását hallgattam. Viszont nem tudtam megmozdulni, hogy vigasztaljam, se megszólalni, hogy leállítsam. Sosem hittem, hogy egyszer Luke lesz az, aki ilyen éretten fog gondolkozni. Mindig próbálja anyát haza küldeni, de sosem sikerül neki. Azt hiszik nem hallom őket, de ez nem igaz. Minden szót tisztán hallok, csak képtelen vagyok megmozdulni, vagy akár beszélni. Nos, azt hiszem ezért hívják kómának. Néha, amikor anya hazament, Luke pedig bent maradt, nem tudtam volna megmondani, hogy tényleg az én öcsémet hallom-e. Eddig csak ült a számítógép előtt és fel sem állt, míg ki nem kellett mennie a mosdóba, vagy éhes nem lett. Most viszont ő a családfő, hisz hallottam, hogy apát még nem tudják hazahozni, majd csak a következő katonákat szállító járattal, ami nem ezen a héten indul. Luke mindig mesélt arról, milyen makacs anya, és hogy mennyi mindent tesz mostanság. Nagyon büszke vagyok rá, de sajnálom, hogy ennek az egésznek az az ára, hogy kómában fekszem és valószínűleg hónapokig nem is fogok mást csinálni. A vállam nagyon fáj a kulcscsonttörés miatt, és minden más egyéb testrészem. A lábaimat leszámítva, mivel azokat nem érzem. De képtelen vagyok sírni, vagy ordítani, pedig szívesen megtenném.
Azután, hogy a nagyiék is bejöttek néhány órára, sikerült rávenniük anyát, hogy otthon aludjon, végre. Aggódom érte, mert sosem bírta az éjszakázást.
Miután ők elhagyták a kórházat, kis idő elteltével ismét az ajtó csapódására figyeltem fel. Azt hittem a nővér, vagy a főorvos jött be, de nem így volt. Csak szótlanul besétált, és pár percig nem is halottam semmit. Aztán kihúzta a széket, és helyet foglalt. Gyengén megemelte a kezem, minden bizonnyal a szalagot tanulmányozta, amit rám tettek. Voltam már kórházban, tudom, hogy erre a nevet és néhány adatot írnak még.
-Ha tudnád, hogy bent vagyok, biztos őrültnek hinnél. - nevetett hitetlenkedve
Lövésem sem volt róla, ki ő, még csak nem is volt ismerős a hangja.
-Hisz a nevedet most tudtam meg és eddig minden este eljöttem és bámultalak az ajtóból. - folytatta a történetét - Tudom, nem gyakran csinálnak ilyet a normális emberek.
Nos, mi tagadás, ebben igaza van. Szerintem a teljesen ép elméjű emberek nem bámulnak másokat egy ajtó mögül. De ez most nem izgat, csak meg akarom tudni, hogy ki ő. Feltételezem nem azért jött be, mert kényszerítették és nem azért bámult az elmúlt napokban, mert nem volt jobb dolga.
-Ha azt is tudnád, hogy beszélek hozzád, még őrültebbnek hinnél. Nem válaszolsz, sőt, még csak nem is hallasz, szóval ez lényegében olyan, mintha magamban beszélnék, de ez most valahogy nem izgat.
Ebben nagyon is téved, mert minden szót hallok. De erről mégis hogy a fenébe adjak jelet, ha még pislogni sem tudok? Meg fogok bolondulni.
-Képzeld, a barátaim azt hiszik bárban vagyok, mert nem akartam, hogy megtudják, hozzád jövök. Nem azért, mert szégyellem, vagy valami, de ez így mindenkinek jobb. Hosszú történet, és felesleges elmagyaráznom, mert úgy sem fogsz rá emlékezni. Ahogy arra sem, hogy itt vagyok.
Dehogynem, mindenre emlékszek, ami itt történik. Vagyis, amit hallok. Tudom, hogy Lea és Nathan is be akartak jönni, de csak közeli családtagokat engedhetnek be. Viszont akkor nem értem, hogy ő mit keres itt. Családtag lenne? De, ha közeli, akkor miért nem emlékszem a hangjára? Luke sokkal vékonyabb hangon, apa pedig ennél mélyebb és rekedtesebb hangon beszél.
-Őszintén szólva gőzöm sincs mit csinálok itt. Bejöttem egy lányhoz, akit nem is ismerek és beszélek neki, miközben ő sem tud rólam semmit. Azt hiszem megőrültem.
Igen, szerintem ezzel nem vagy egyedül. Én is kezdem úgy érezni, hogy megőrülök, ha még egy napot így kell itt töltenem. 
Éreztem, ahogy kezét maga felé kezdte el húzni, de nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam, hogy itt hagyjon anélkül, hogy bármit megtudhatnék róla. Még csak a nevét sem tudom. Igaz, ez kevés lenne ahhoz, hogy megtaláljam, de több, mint a semmi.
Minden erőmet összeszedtem, és rettentő gyengén, de sikerült megszorítanom a kezét. Már csak abban reménykedek, hogy ezt ő is észre vette.
Óvatosan a levegőbe emelte a kezem, majd valami puha érintette azt. Azonnal leesett, hogy ajkaival finom puszit lehelt rá, majd lassan visszahelyeztem mellém.
-Azonnal jövök. - suttogta mély hangján
Hosszú óráknak tűntek azok a percek, míg távol volt. Fogalmam sincs hová ment, biztos leugrott egy kávéért, vagy hasonló. Bízom benne, hogy nem hagyott itt.
-Itt vagyok. - ez a mondat nyugtatólag hatott rám - A nővér nem akarja elárulni mi történt veled. - zsörtölődött - Persze, megértem, hogy nem adhatja ki bárkinek az infókat, de akkor is.
Újra elfoglalta a helyét a széken, majd nyugalmat jelentő tenyerei közé zárta kézfejem. Ezután ajtócsapódásra figyeltem fel, ő pedig hirtelen elengedte a kezem.
-Jó estét, Dr.Parks. - hallottam meg az orvos hangját
-Harry...- tudatta vele a nevét
Fenébe! Nem értettem a vezetéknevét, mert a nővér visszatolta a széket a helyére. Miért nem lehetett ott hagyni? Még úgy is visszaül rá.
-Az Ön kezét szorította meg Victoria?
Ezek szerint nem kávéért ment, hanem az orvoshoz. 
-Igen. - válaszolt magabiztosan
-Megtudná mutatni milyen erősen? - kérte az orvos
Ezután egy kis ideig csend lepte be a szobát, gondolom megmutatta a silány szorításom erősségét.
-Kicsit szokatlan ugyan, de nem lehetetlen. Ez csak annyit jelent, hogy mindent hall maga körül, de képtelen kommunikálni, vagy a szorításnál bonyolultabb mozdulatot végrehajtani. - állapította meg az orvos
Igaz, én ezzel csak maradásra akartam őt bírni, de sokkal jobban sült el a dolog, mint vártam. Végre tudják, hogy mindent hallok.
-Egyébként milyen sérüléseket szenvedett? - érdeklődött Harry
-Hmm..nézzük csak. - mondta hosszan az orvos - Úgy látom van itt egy kulcscsonttörés, kisebb zúzódások, egy erős ütés a koponyán, ami a kómát okozta, valamint ki kellett venni az egyik veséjét. Oh, és úgy látom két csigolyája elég csúnyán megrepedt. - egészítette ki
-Uramisten! - szörnyülködött Harry
Az orvos elvégzett néhány vizsgálatot, majd kiment újra egyedül hagyva Harryvel. Meg akartam tudni ki ő. Még csak a neve sem rémlett, nemhogy a hangja.

-Megjöttünk. - hallottam meg Luke hangját egy ajtócsapódás kíséretében
Néhány pillanattal később éreztem, ahogy anya megfogja a kezem és megpuszilja. Erről eszembe jutott az, amikor Harry tette ugyanezt. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem ez négy napja volt. Azóta is volt bent, de nem maradt sokáig.
-Apa holnap haza jön. - mondta boldogan Luke
Sokkal nyugodtabb lettem, tudtam, hogy anya is az lesz ezután. Nem fog annyit idegeskedni és Lukera sem hárul annyi minden. Anyát vigasztalja majd apa, kicsit pihenhet végre ő is. 
-Lea és Nath már úton vannak, azt mondták meglepetéssel étkeznek. 
Kicsit felcsigáztak, kíváncsi lettem mivel készültek. Az elmúlt napokban Lea és Nath is folyamatosan látogattak, rögtön azutáni délután, hogy Harry bent járt. Erről arra következtettem, hogy valószínűleg nem családtag, ha már a barátokat is beengedték hozzám. De ez csak még inkább az őrületbe kergetett, mert még mindig halvány fogalmam sincs róla, ki lehet. Így több eshetőség is van. Lehet egy idióta, aki esetleg szobát tévesztett. Lehet egy sorozatgyilkos, aki arra vár, hogy felkeljek és megöljön. Na jó, csak viccelek, de tényleg nagyon érdekel, hogy ki ő. Nem sok mindent árult még el magáról, csak arról szokott mesélni, hogy mennyire várja már, hogy felébredjek. Ezzel nincs egyedül.
-Sziasztok. - ütötte meg a fülem Nath hangja
Éreztem, ahogy ő is, majd Lea is puszit nyomnak az arcomra, ami iszonyat jól esett.
-Akkor jöhet a meglepetés? - kérdezte boldogan Lea
Pár pillanattal később gitár ütötte meg a fülem. Lea belekezdett az éneklésbe, Nath pedig vokálozott és úgy hallottam néha dobolt is a lábával. Katy Perry Firework című dalát énekelték. A hangjuk és a dal eszméletlenül megnyugtatott. Annyira örültem, hogy itt vannak velem. Valamiért mégis hiányérzetem volt. Hiányzott Harry védelmezően szorító keze. 

Anyát ismét csak nehéz volt rábeszélni arra, hogy haza menjen, de Luke meggyőzte, hogy én is és apa is biztos jobban örülne, ha kipihenné magát. Igaza volt. Még csak néhány perce hagyták el a kórházat, remélem, hogy Harry mindjárt itt lesz.
-Szia. - ütötte meg fülem mély hangja
Arcomon széles mosoly jelent volna meg, ha tudok mosolyogni. Az ajtó bezárása után leült, majd óvatosan megfogta a kezem, ahogy eddig minden este.
-Van egy rossz hírem. - mondta kissé csalódott hangon - Néhány napra el kell mennem, de ígérem sietek vissza és mindent bepótolunk. 
Ahogy kiejtette a szavakat és én lassan feldolgoztam azokat, elkeseredtem. Mégis hány napra kell elmennie és hova? 
-Hidd el, szívesebben maradnék itt veled, de nem tehetek mást. - mondta kedvtelenül - De most itt vagyok.
Nyomott néhány puszit a kézfejemre, amitől kicsit megnyugodtam, de a gép, amire rá voltam kötve, csipogással jelezte, hogy a szívem jóval gyorsabban ver, mint azelőtt, hogy bejött hozzám.
-Adok valamit, hogy addig is itt legyek veled.
Lassan elhúzta kezét, majd néhány pillanattal később a másik oldalon volt. Óvatosan megemelte a kezem a csuklómnál fogva, majd többször is rátekert valamit. Feltételezem nem karkötő volt, hisz ilyen vastag csuklója senkink sem lehet. Ötletem nem volt, milyen lehet, hisz nem tudtam kinyitni a szemem, de a testem kellemes bizsergés járta át, ahogy hozzám ért. Eközben pedig énekelt nekem. A dallamról azonnal felismertem Calvin Harris és Example közös dalát, hisz nagy rajongójuk vagyok. A dalt viszont Harry kicsit átköltötte.
-I don't even care if I know you. I'll be coming back, I'll be coming back for you one day. - énekelte néhány sor kihagyásával - Ezért még biztos visszajövök. - célzott a csuklómra tekert ékszerre
Visszasétált arra az oldalra, ahol ülni szokott, majd egyik kezével megfogta az enyémet. A másikkal végig simított az arcomon, majd egy hosszú puszit lehelt a homlokomra.
-Mennem kell, de ígérem, sietek vissza.